2013. június 2., vasárnap

Baconös hagymás piknik zsemle



Osztálykirándulásra mentünk és valami könnyen ehetőre gondoltam, Limaránál néztem ki ezt a receptet, kicsit alakítottam rajta. Finom lett, mondhatni etette magát. A kiránduláson ketten is elkérték a receptet, igaz is, már rég fel kellett volna tennem…

Hozzávalók:

500 gr finomliszt
1,5 tk. só
1,5 dl tej
1,5 dl víz
25 gr élesztő

Töltelék:
1 fej hagyma
150gr bacon
100gr sajt



Elkészítés:
A kenyérsütőgépbe a tészta hozzávalóiból tésztát dagasztottam. 30 percig kelesztettem.
Közben a tölteléknek láttam neki, a hagymát vékony felszeleteltem, a bacont apróra szeltem. A serpenyőbe megsütöttem őket. Félretettem hűlni.
A megkelt tésztát lisztezett felületre borítottam, a kezemmel szétnyomkodtam és rákentem a hagymás bacont, meg az apróra vagdosott sajtot.
Összegyúrtam, a tölteléket a tésztába rejtettem. Gombócot formáztam belőle és hagytam 20 percig pihenni.
Ezután lisztezett felületre borítottam, és nyolc egyenlő darabba vágtam.
A darabokat megpróbáltam gömbölyíteni, több-kevesebb sikerrel. Sütőpapíros tepsin ismét keltek 30 percig. A sütőt előmelegítettem 200 fokra.
A zsemlék tetejét pengével bemetszettem, vízzel alaposan lepermeteztem, majd a forró sütőben 20 perc alatt ropogósra sütöttem.
Nem mondom, hogy egyszerű az elkészítése, de az eredményért megéri. Kissé szétnyíltam, de az ízük kitűnő lett. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...