Adventi koszorúm története

Hurrá Bronzvasárnap van!!! Már csak 2 hét és itt a karácsony. Fogadjátok tőlem az előző hétvégére készült adventi koszorúmat, melyet ajándékba készítettem.

Engedjétek meg nekem hogy ma ne egy receptet, a recept Moháé, minden évben az ő receptjét használom J

Hanem egy történetet hozzak nektek.

Hogy miről is, a tenni akarásról, az önfeláldozásról, a szeretetről, de legfőképpen az összefogásról.

Mai rohanó világunkba egy olyan eseménybe csöppentem, mely teljesen felforgatta az értékrendemet.  Történt, hogy kb. 2-3 héttel ezelőtt az egyik főzős csoportban felraktak egy sparhelt képet, miszerint az ő kedvence, de kicsit mintha szégyellné is... elég sok hozzászólás érkezett a sparheltre többek között Anitáé :

„ Mi albérletben élünk. Van egy villanytűzhelyem, ami kb. 1960-ból maradt vissza. a sütő kapcsolója kb. 2 hónapja szétesett , ezzel szűkült a repertoár .Vannak nagyanyótól örökölt fazekaim lábasaim , szintúgy az 50 -es évekből .Tudjátok ? Amiben még a leves is leég . A tűzhelyen 2 fokozat van, a borzalmas és a nem csinálok semmit .Szóval élmény a főzés .Jóóóó az a sparhelt hidd el.”

Anitáékról azt lehet tudni, hogy 3 kicsi gyereke (2 fiú, 1 lány) van, albérletbe laknak. Rájuk fér a segítség. Kérni ő sose kérne, nem az ő műfaja, sőt ha találkozik, rászorulókkal még ő segít nekik.

Ez a bejegyzés szíven ütött 1-2 embert, ezek után született egy összefogás, alakult egy új csoport és gyűjtés indult Anitáék részére. Ki anyagilag támogatta őket, ki ruhával, edénnyel, játékkal, könyvekkel. Volt, aki felajánlott egy villanytűzhelyt és fagyasztóládát. Szépen lassan összegyűltek a dolgok. Lett Anitának új mosógépe is, ami már csak éppen, hogy működött, csap a fürdőszobába, mert abból a hidegvíz nem folyt.. Az összegyűjtött nem kevés pénzből fel lett töltve a háztartás, a fagyasztóláda és lettek meleg holmijuk is, mert arra is szükségük volt. Alakultak a dolgok, mindez Anita háta mögött. December elsején volt a Nagynap, amikor átadtuk nekik az „ajándékokat”. Öröm volt látni a meglepetés erejét, a boldogságukat, örömüket. A gyerekek minden kis apróságnak úgy örültek, mintha legalább a lottó 5-t nyerték volna meg. Egy kabátnak, meleg csizmának úgy örült a kislánya, hogy percekig le sem vette, abban játszott a fűtött lakásban. De tudjátok mi fogott meg igazán, amikor egy felnőtt férfi felpróbál egy kabátot és belefúrja az arcát.. jaj ez már nekem is sok volt.

Szerencsés helyzetben voltam, mert jelen tudtam lenni az átadásnál, sok emberre ráférne, hogy be tudjanak tekinteni mások életébe. Olyan ajándékot kaptam ez által tőle/tőlük, amit nehéz szavakba foglalni. Látni, hogy mások mennyivel rosszabb helyzetben vannak. És az hogy nekem/nekünk hozzájuk képest milyen szerencsés életünk van. Nem nélkülözünk, igazából túl jól élünk. Panaszkodunk, mert ez a magyar jó szokás, de ha körbenéznénk, meglepődnénk.

Ha körbenéznénk, a környezetünkben biztos akadna olyan, akin lehetne (ha csak egy kicsit is) segíteni. Az én kicsi lánykám válogatta a pónijait, mit tudna küldeni a kislánynak, hogy örüljön, mert neki biztos nincs ilyen. 5 éves, de a szíve a helyén van J

Nézzetek körbe és karácsony alkalmából tegyük nekik is könnyebbé az életüket, mint mi 66-an tettük Anitáék életével. A mi kis csoportunk ÖTÖSRE vizsgázott önfeláldozásból, tenni akarásból. Senki nem szólt negatívan a helyzethez, mindenki szívvel-lélekkel vetette bele magát. 

Kívánom,hogy mindenkinek legyen az életében legalább egy ilyen alkalom/ pillanat, amikor mások öröme/boldogulása fontosabb a sajátunkénál. 

Azért most és nem karácsonykor írom e sorokat, hogy tudjatok/ tudjunk addig tenni másokért a karácsony jegyében. :)

Caramell dala mintha a csoportunkról szólna: