2014. március 1., szombat

Kelkáposzta fasírt

Meg kell mondanom őszintén, hogy ez valami igazán finom fasírt lett. Eddig még csak cukkiniból és répából készítettem hasonlót, de azt hiszem ezentúl a kelkáposztára is sort kerítünk. A fiamat még rá is szedtem, mert ő alapból nem szereti a kelkáposztát, így csak utána mondtam meg neki, hát volt szemforgatás rendesen… Próbáljátok ki szerintem egy igazán klassz kis vacsinakvalót sikerült kreálnom. J


Hozzávalók:
1 kis fej kelkáposzta
1 kis fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
2 ek olaj
1 tk koriander
1 tk római kömény
1 tk feketebors
1 zsemle
1 dl tej
2 ek zsemlemorzsa
1 kis csokor petrezselyem
5-6 szál medvehagyma
1 tojás


Elkészítés:
A koriander és a római köményt száraz serpenyőben átpirítottam, majd mozsárban összetörtem. Nincs is annál jobb, mint amikor a mozsárból elkezdenek felfelé szállni az illatok. Hmmm…
A kelkáposztát, vöröshagymát apróra vágtam, az olajon megdinszteltem a vöröshagymát, majd hozzáadtam a kelkáposztát. Hozzáadtam az átnyomott fokhagymát, fűszereztem a korianderrel, köménnyel, sóval, borssal. Roppanósra pároltam, majd tálba tettem, kihűtöttem. Hozzáadtam a finomra vágott petrezselymet, medvehagymát, a tejben beáztatott, kinyomkodott zsemlét és a tojást. Nekem még kívánt hozzá egy kis zsemlemorzsát is. Pogácsákat formáztam belőlük és 1 centis olajban kisütöttem őket.

Fokhagymás joghurttal tálaltam.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...